Bartók Béla II. vonósnégyese (Op. 17, Sz 67, BB 75) 1915 és 1917 októbere között keletkezett Rákoskeresztúron. Az első világháború értelmetlen vérontása és gyűlöletes atmoszférája egyre több szenvedést okozott az alkotónak, innen a vonósnégyes vallomásszerű, rendkívül személyes hangja. A mű három tételes: 1. * Moderato 2. * Allegro molto capriccioso 3. * Lento Az 1918. március 3-i budapesti premieren a Waldbauer-Kerpely Quartet játszott, akiknek dedikálta a művet. Ebből az alkalomból Kodály Zoltán írt méltatást a műről a Nyugatban: „…Bartók formaépítése a régi mesterekhez áll közelebb. Hozzájárul valami, ami, legalább abban a következetességben, amelyben két vonósnégyese mutatja, lényegében új próbálkozás. Az egymást követő tételek nem különböző hangulatok képét adják, hanem egységes lelki-folyamatnak, fejlődésnek folytatólagos rajzát, az egész mű, bár zeneileg tökéletesen megformált, az élmény közvetlenségével hat… Az első kvartett elejétől végig egy fokozódó, retour á la vie’* szerény négy hangszerével is szuggesztívebb, mint Berliozé, nagy apparátusával. A másik egy »Episode« (1. nyugodt élet, 2. öröm, 3. bánat) a berliozi ópium nélkül. Benne ugyan a bánaté az utolsó szó, de nem a döntő: az elkezdődő darab (külön formájában is a legsikerültebb) győzi egyensúllyal…” * Retour á la vie = visszatérés az életbe. Berlioz Lélio című monodrámájának alcíme. Az első (1920-as) kiadást a Universal Edition adta közre. (hu)