A Delhi Szultanátust indiai muszlim dinasztiák alkották, amelyek 1206–1526/52-ig az indiai szubkontinens középső és északi részét befolyásuk alatt tartották. A pandzsábi és észak-indiai Gaznavidák és Gúridák leszármazottai voltak. Öt jelentősebb, egymást követő dinasztia alkotta a szultanátust: a rabszolgákból lett szultánok, az indiai mamlukok dinasztiája (1206–1290), a Hildzsik (1290–1320), a Tuglukok (1320–1414), a Szajjidok (1414–1451) és a Lódik (1451–1526) dinasztiája. A független szultánság megalapítója, a mamluk (1206–1210) a Gúridák hanyatlása idején, függetlenségét kinyilvánítva önálló államalakulat kiépítésébe fogott. A legjelentősebb mamluk szultán (1210–1236) Szindh tartomány meghódításával növelte a muszlim területeket. Az őt követő dinasztiaalapító, (1296–1316) a mongol támadások visszaverésével szerzett hírnevet, és elfoglalta Közép-India (Dekkán) nagy részét. A Tugluk dinasztia legjelentősebb képviselője (1351–1388) még megszilárdította a hatalmat az észak-indiai területeken, de halála után több indiai tartomány is levált a birodalomról: (Bengál, Dekkán, Gudzsarát, és ). 1389-ben Timur Lenk meghódította Delhit, de nem hozott létre önálló közigazgatást a térségben. A Szajjidok dinasztiáját az Lódik követték, akiket az első nagymogul, Bábur 1526-ban győzött le a pánipati csatában. Bábur fiának, Humájunnak az elűzésével a Delhi Szultanátus a Szuri nemzetség révén még átmenetileg megerősödött, de a szafavida segítséggel 1556-ban visszatérő Humájunnak már nem tudott ellenállni, és megbukott. (hu)