A simabarai felkelés (島原の乱; Simabara no ran; Hepburn: Shimabara no ran) volt az Edo-korabeli Délnyugat-Japánban 1637. december 17. és 1638. április 15. között. A felkelők legnagyobb része paraszt volt, akik közül sokan keresztények voltak. A felkelés egyike volt azon kevés alkalmaknak, amikor komoly zavargás tört ki a viszonylag békés Tokugava uralom idején. Mivel a Macukura család új építette, így az adókat drasztikusan megemelték, ami a parasztok mellett a helyi róninok haragját is kiváltotta. Az elégedetlenséget súlyosbította a helyi keresztények üldözése, ami miatt 1637 végén nyílt felkelés tört ki. A felkelők a vették be magukat, aminek elfoglalására a kormányzat 125 000 katonát küldött, akik végül elfoglalták a várat. A lázadók vezetőjét, lefejezték, és a kereszténység betiltását keményen érvényre juttatták. A nemzeti elzárkózás politikáját megerősítették, és a kereszténység az 1850-es évekig hivatalosan üldözött maradt. A portugálokat kitiltották az országból, míg a hollandok, akik az ostrom során segítették a bakufu erőit, elnyerték a japánok bizalmát, és folytathatták velük a kereskedelmet. (hu)