3 Juno (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

⚵ 3 Juno
Felfedezése
Felfedező Karl Ludwig Harding
Felfedezés ideje 1804. szeptember 1.
Felfedezés helye Lilienthal Observatory[1]
Névadó Iuno Regina
Ideiglenes név A804 RA
Kisbolygókategória Main belt (Juno clump)
Pályaadatok
Epocha October 17, 2024
Aphélium távolsága 502,276 Gm (3,358 CsE)
Perihélium távolsága 296,03 Gm (1,979 CsE)
Fél nagytengely 399,155 Gm (2,668 CsE)
Pálya excentricitása 0,2583
Orbitális periódus 1591,93 d (4,36 a)
Átl. pályamenti sebesség 17,93 km/s
Közepes anomália 7,879°
Inklináció 12,971°
Felszálló csomó hossza 170,125°
Perihélium szöge 247,839°
Központi égitest Nap
Fizikai tulajdonságok
Méret 290×240×190 km
Átlagos átmérő 233,92 km 246,596 km
Tömeg 3,0×1019 kg[2][3]
Átlagos sűrűség 3,4 g/cm³
Felszíni gravitáció 0,12 m/s²
Szökési sebesség 0,18 km/s
Forgási periódus 0,3004 d[4]
Albedó 0,238 (mértani)[5]
Felszíni hőmérséklet ~163 Kmax: 301 K (+28° C)[6]
Látszólagos fényesség 7,5[7]-től 11,55-ig
Abszolút fényesség 5,33[5]
Látszólagos méret 0,30"-től 0,07"-ig
A Wikimédia Commons tartalmaz 3 Juno témájú médiaállományokat.
JPLMPCWL entity
SablonWikidataSegítség

A 3 Juno (a latin Iūno szóból), a harmadjára felfedezett kisbolygó, amely egyike a legnagyobbaknak a kisbolygóövben, és a második legnehezebb az S-típusúak között. 1804. szeptember 1-jén fedezte fel Karl L. Harding német csillagász, majd Juno római istennő után nevezte el.

Méretösszehasonlítás: az első tíz kisbolygó a Föld Holdjához hasonlítva. Juno a harmadik balról.

Juno a legnagyobb kisbolygók egyike, az egész kisbolygóöv tömegének körülbelül 1,0%-át adja. Méret szerint tizedik a sorban. A 15 Eunomiával verseng a legnagyobb S-típusú kőzetes kisbolygó címért, habár a legújabb számítások a második helyre sorolják.

Az átlagos S típusúakkal ellentétben szokatlanul sok fényt ver vissza, ami arra utal, hogy felszínének eltérő tulajdonságai vannak. Ez megmagyarázhatja rendkívül magas látszólagos fényességét egy olyan kicsi testnek, amely nincs az öv belső határánál. Akár +7,5-es is lehet kedvező oppozícióban, amely fényesebb a Neptunusznál és a Titánnál, így arra is fény derül, hogy miért fedezték fel hamarabb néhány nagyobb aszteroidánál (például a Hygieanél, a Europánál, a Davidánál, vagy az Interamniánál). A legtöbb oppozíciónál csupán +8,7-es magnitúdót ér el, így csak távcsővel látható.

A Junót korábban bolygónak hitték a Ceresszel, a Pallasszal, és a Vestával együtt. Később kisbolygóként osztályozták, miután három újabbat fedeztek fel. A Juno kicsi mérete és szabálytalan alakja miatt nem kaphatott törpebolygó státuszt a Nemzetközi Csillagászati Uniótól 2006-ban.

  1. ↑ JPL Small-Body Database
  2. ↑ Pitjeva, E. V. (2005). „High-Precision Ephemerides of Planets—EPM and Determination of Some Astronomical Constants” (PDF). Solar System Research 39 (3), 176. o. [2012. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1007/s11208-005-0033-2. (Hozzáférés: 2007. december 24.)
  3. ↑ Pitjeva, E. V. (2004). „Estimations of masses of the largest asteroids and the main asteroid belt from ranging to planets, Mars orbiters and landers”. 35th COSPAR Scientific Assembly. Held 18 - 25 July 2004, in Paris, France: 2014.
  4. ↑ Harris, A. W.; Warner, B.D.; Pravec, P.; Eds.: Asteroid Lightcurve Derived Data. EAR-A-5-DDR-DERIVED-LIGHTCURVE-V8.0.. NASA Planetary Data System, 2006 (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  5. ↑ a b Davis, D. R.; Neese, C., Eds.: Asteroid Albedos. EAR-A-5-DDR-ALBEDOS-V1.1.. NASA Planetary Data System, 2002 (Hozzáférés: 2007. február 18.)
  6. ↑ Lim, Lucy F., McConnochie, Timothy H.; Bell, James F.; Hayward, Thomas L. (2005). „Thermal infrared (8-13 µm) spectra of 29 asteroids: the Cornell Mid-Infrared Asteroid Spectroscopy (MIDAS) Survey”. Icarus 173 (2), 385-408. o. DOI:10.1016/j.icarus.2004.08.005.
  7. ↑ Donald H. Menzel and Jay M. Pasachoff. A Field Guide to the Stars and Planets, 2nd edition, Boston, MA: Houghton Mifflin, p. 391. o. (1983). ISBN 0-395-34835-8

Commons:Category:3 Juno