Antoni Ferenc (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Antoni Ferenc
Életrajzi adatok
Született 1928. február 23.Budapest
Elhunyt 1991. október 8. (63 évesen)Budapest
Sírhely Farkasréti temető
Ismeretes mint biokémikus
Iskolái
Felsőoktatásiintézmény Budapesti Orvostudományi Egyetem, Budapest (1953)
Pályafutása
Szakterület biokémia
Kutatási terület sugárbiológia, immunológiai és élettani folyamatok biokémiai háttere
Tudományos fokozat biológiai tudományok doktora (1970)
Munkahelyek
Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest gyakornok (1951–53),tanársegéd (1957–58),adjunktus (1958–61),tanszékvezető egyetemi tanár (1970–91)
Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóintézet, Budapest osztályvezető (1961–63),igazgatóhelyettes (1969–70)
Akadémiai tagság levelező tag (1976),rendes tag (1985)

Antoni Ferenc Vilmos (Budapest, 1928. február 23. – Budapest, 1991. október 8.) magyar orvos, biokémikus, sugárbiológus, immunológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe az emberi szervezetet felépítő egyes biomolekulák (fehérjék, nukleinsavak, limfociták stb.) immunológiai és élettani szerepének biokémiai háttere, a fehérjeműködés sugárbiológiai vonatkozásai voltak.

1953-ban szerzett orvosi oklevelet a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. 1951-től az orvosegyetem Straub F. Brunó vezette biokémiai intézetében volt demonstrátor, majd gyakornok. 1953-tól 1957-ig aspirantúráját töltötte az MTA Biokémiai Intézetében, Szörényi Imre irányítása mellett. 1957-től tanársegédként, 1958-tól 1961-ig adjunktusként oktatott a Budapesti Orvostudományi Egyetem biokémiai intézetében. 1960–1961-ben a British Council ösztöndíjával egy éven keresztül a Glasgow-i Egyetemen, James Norman Davidson biokémiai intézetében végzett kutatásokat. 1961-ben megszerezte a biológiai tudományok kandidátusa címet. 1961-től 1963-ig a Központi Sugárbiológiai Kutatóintézet biokémiai osztályát vezette, egyidejűleg 1962–1963-ban a Német Kutatási Alap (DFG) ösztöndíjával nyolc hónapon át a kölni orvosi radioizotóp intézetben végzett tanulmányokat. 1963-tól 1965-ig a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség bécsi sugárbiológiai osztályának munkatársa, 1966-tól 1969-ig vezetője volt. Hazatérését követően egy évig, 1969–1970-ben a Központi Sugárbiológiai Kutatóintézet igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 1970-ben megszerezte a biológiai tudományok doktora címet, majd kinevezték a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú kémiai–biokémiai intézetének igazgatójává, tanszékvezető egyetemi tanárává. Haláláig irányította az ott folyó szakmai munkát, egyidejűleg 1972–1973-ban az orvosegyetem rektorhelyettesi, 1973-tól 1979-ig rektori tisztségét is betöltötte.

Pályája elején főként izomfehérjék, az adenozin-trifoszfát (ATP) szintetizálásával foglalkozott, s arra kereste a választ, hogyan járulnak hozzá a makromolekulák a kémiai energia fizikai izommozgássá való átalakításához. Később figyelme a fehérjekémia sugárbiológiai vonatkozásaira irányult, és ez meghatározta tudományos pályájának fő vonulatát. Behatóan tanulmányozta az ionizáló sugárzás hatását a szervezet fehérje- (főként glikoprotein-) és nukleinsav-anyagcserefolyamataira. Sugárzásérzékenység-vizsgálatait a későbbiekben kiterjesztette a biológiai szerveződés különféle szintjeire (szövetek, a máj mononukleáris sejtjei stb.), leírta az ionizáló sugárzás hatására megváltozó hisztonszintézis folyamatát.

Sugárbiológiai kutatásai vezették el a szervezet immunfolyamatainak hátterében végbemenő biokémiai szabályozómechanizmusok vizsgálatához. Tanulmányozta a szérumalbumin, a ribonukleáz immunológiai aktivitását, a humán mandulákból nyert limfociták, a nukleinsavak és a fehérjék szerepét a kóros elváltozások, gyulladások, daganatok elleni védekezésben. Általánosabb élettani szempontból munkatársaival együtt feltárta a hasnyálmirigy- és a májműködés biokémiai szabályozórendszerét, a vérplazma fehérjéinek aktivitását.

Sugárbiológiai kutatási eredményeit igyekezett a gyakorlatba is átültetni. Vizsgálta az ionizáló sugárzás ipari alkalmazásának lehetőségeit, bevezette Magyarországon az orvosi eszközök és anyagok sugársterilizálását. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Egészségügyi Világszervezet számára ajánlásokat készített a gyógyszerek és gyógyászati eszközök sugársterilizálását célzó nemzetközi szabvány kidolgozásához. 1982-ben korábbi fehérjekémiai kutatásai alapján kezdeményezte egy állatorvosi célú, a száj- és körömfájás kezelésére alkalmas szintetikus peptidvakcina bevezetését, amelynek előállítása és használata 1987-ben indult meg.

Élete utolsó szakaszában táplálkozástudománnyal, a táplálkozás és különösen a szénhidrátbevitel biokémiai vonatkozásaival is foglalkozott.

1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává választották, részt vett az MTA elméleti orvostudományi, jövőkutatási és környezettudományi bizottságainak munkájában. 1977-től a Magyar Sportorvos Társaságnak, 1988-tól a Magyar Környezetvédelmi Egyesületnek volt az elnöke. Több éven át betöltötte a Magyar Biokémiai Egyesület alelnöki tisztét, az 1980-as években tagja volt az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségének is.

Tudományos eredményei elismeréseként 1979-ben megkapta a Jancsó Miklós-emlékérmet, 1983-ban pedig a SOTE Semmelweis Ignác-emlékérmét. Ezenkívül kitüntették az Osztrák Köztársaság Arany Érdemrendjével (1968), a Brüsszeli Egyetem Emlékérmével (1974), valamint a Bari Egyetem Arany Emlékérmével (1975).