Dzsungária (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Dzsungária
Közigazgatás
Ország(ok) Kína Kazahsztán Mongólia
Népesség
Teljes népesség ismeretlen
Földrajzi adatok
Terület kb. 770 000 km²
Elhelyezkedése
Dzsungária (Kína) Dzsungária Dzsungária Pozíció Kína térképén
é. sz. 45°, k. h. 85°45, 8545.000000°N 85.000000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Dzsungária témájú médiaállományokat.

Dzsungária (kínai írásjegyekkell: 準噶爾, pinjin átírással: Zhǔngáěr; ujgurul: Җуңғар ойманлиғи / جۇڭغار ئويمانلىغى, mongolul: Зүүнгар) egy földrajzi régió Belső-Ázsiában, amelynek nagy része a kínai Hszincsiang északi felének felel meg, de átnyúlik Kazahsztánba és Mongóliába is.

Törmelékekkel, homokkal borított hullámos felszíne északkeletről délnyugat felé 1000 méterről 200 méterre süllyed. A medencét északkeleten a Mongol-Altaj, délen a Tien-san és a belőle kiágazó vonulatok meredek falakkal zárják le, a háromszög északnyugati oldalán fekvő, nagyjából kelet-nyugati csapású, a Közép-ázsiai-peremhegyvidékhez tartozó proterozoikumi röghegységek között azonban tágas átjárók vezetnek Közép-Ázsia felé, közülük a leghíresebb a 70 km hosszú, pár km széles, 200 méteres magasságban fekvő Dzsungár-kapu. Ez a hegyszoros Kazahsztán és Kína határán évezredek óta fontos közlekedési útvonal, a nomádok népvándorlásának egyik fő útja, ezért „népek kapuja” néven is emlegetik. A röghegységek közül az északabbi, 300 km hosszú Tarbagataj 2992 m-re magasodik, ma már nem borítja örök hó, a délebbi, 400 km hosszú, 4464 méteres csúcsú Dzsungár-Alatauról azonban több kisebb gleccser is indul.[1]

Dzsungáriát részben mérsékelt övezeti sztyepp borítja, szárazságtűrő libatopokkal és tamariskafélékkel, a medence közepén pedig nagy, kb. 50 000 km² kiterjedésű sivatag, a Gurbantünggüt terül el. A hegyek oldalain 1500–2200 m között nyár- és fenyőerdők (rezgő nyár, szibériai vörösfenyő, szibériai luc), lábaiknál pedig az olvadékvizekből nyomán dús füvű rétek, legelők terülnek el. A medence legészakibb részét, a Fekete-Irtis völgyét – mely egy másik fontos átjáró északnyugat felé – leszámítva a medence lefolyástalan. Rövid folyói a sivatagban, vagy sós tavakban végződnek. Tavai közül egyik legismertebb a Borohoro-hegység északi lábát övező szerkezeti árokban 189 m magasan fekvő, 1040 km² területű Ebi-tó(wd).[2]

Éghajlata szélsőségesen kontinentális. A januári középhőmérséklet mínusz 15-20 °C, a júliusi középhőmérséklet 25-28 °C, jelentős a hőmérséklet napi ingadozása is. A fagyos napok évi száma (200) meghaladja a fagymentesekét. Az éves csapadék alig 100–300 mm.[3]

Karamaj éghajlati jellemzői

Hónap Jan. Feb. Már. Ápr. Máj. Jún. Júl. Aug. Szep. Okt. Nov. Dec. Év
Átlagos max. hőmérséklet (°C) −11,0 −7,0 5,0 19,0 26,0 32,0 34,0 32,0 25,0 15,0 2,5 −7,5 13,9
Átlagos min. hőmérséklet (°C) −19,0 −15,5 −4,0 8,0 15,0 20,5 22,5 21,0 14,5 6,0 −4,5 −14,0 4,3
Átl. csapadékmennyiség (mm) 4 2 4 7 16 13 20 15 7 6 6 5 105
Forrás: China Meteorological Administration

Területén állt fenn az önálló Dzsungár Kánság 1634 és 1755 között. Az államot irányító dzsungárokat a 18. században a járványok, a kínai invázió és a szomszédos népek támadásai gyakorlatilag mind kiirtották.

Főbb városai: Ürümcsi, Kuldzsa (Yining), Karamaj, Vusu.

Búzát, árpát, zabot és cukorrépát termesztenek, és szarvasmarhát, juhot, jakot és lovat tenyésztenek. A földeket gyakran olvasztott hóval öntözik.

A régiónak szén-, vasérc- és aranybányái is vannak, valamint olajmezői.

  1. ↑ Ázsia regionális földrajza 135.
  2. ↑ Ázsia regionális földrajza 138. o.
  3. ↑ Ázsia regionális földrajza 135.