Rövidítés (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Rövidítésnek (latinul abbreviatura, abbreviatio) nevezzük közszavak és tulajdonnevek rövidített formáit, melyek szinte kizárólag írott formában élnek, azaz amelyeket kiejtve teljes alakjukban használunk. Például u. (utca), km (kilométer), É (észak), Ft (forint), dec. (december), l. (lásd). – A rövidített formák másik nagy csoportja a mozaikszavak, amelyek rövid alakja beszédben is létezik és közkeletű.

15. századi latin nyelvű kézirat abbreviatúrákkal

A középkori latin kéziratok, kódexek szövegében elsősorban a lassú kézírás gyorsítása és a drága pergamennel való takarékoskodás érdekében kialakult az a gyakorlat, amely során főleg a gyakran előforduló betűcsoportokat – például a prepozíciókat (elöljárószókat), szókezdeteket, ragokat – rövidítették. Az abbreviaturák a középkori kéziratokat utánzó ősnyomtatványok szövegében is elterjedtek, de még a 16. században, és elvétve a későbbi nemzeti nyelvű kiadványokban is előfordultak, ilyen például az etc (et cetera – és a többi).

A rövidítések kis vagy nagy kezdőbetűjét általában a rövidítésben is megtartjuk, például kb. (körülbelül), Mo. (Magyarország).

A rövidítések többsége után pontot teszünk.

A rövidítés általában ugyanannyi tagú, mint a rövidített kifejezés. Például a. m.: annyi mint, B. ú. é. k.: Boldog új évet kíván.

Az a/az határozott névelő alakját mindig a kiejtett alakjuk szerint illesztjük a rövidítésekhez, például a f. k. (a felelős kiadó). Az őket követő ragot, illetve utótagot kötőjellel kapcsoljuk, s a ragot hangrendileg a kiejtett alakhoz igazítjuk. Például: Ft-ban (forintban), ÉK-en (északkeleten) (mozaikszós rövidítés esetén viszont az utolsó kiejtett betűhöz, pl. MSZP-ben.) – Ha a rövidítés pontra végződik, az akkor is megmarad, ha a rövidítéshez kötőjellel utótagot fűzünk: fszla**.-**kivonat.

Révai nagy lexikona. Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1911–1935.