Kezdőlap (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kiemelt cikk Szénszálakból készült szövetSzénszálakból készült szövet A szénszálak (karbonszálak) és a velük rokon oxidált szálak napjaink igen fontos textilnyersanyagai közé tartoznak. A nagyrészt szénatomokból álló, különlegesen vékony (0,005–0,010 mm-es) szénszálak alkalmazása elsősorban a kompozitgyártásban jelentős, de készítenek belőle szöveteket és láncrendszerű kötőgépen egy illetve két irányban rendezett szénszál-fonalakkal megerősített termékeket, valamint körkötött kelméket, nemszőtt kelméket, de fonatolással, sőt hímzéssel is dolgoznak fel szénszálakat, illetve azokból készült fonalakat, ipari célokra vagy védőruházatok gyártására.A szénszálak előállítása valamilyen szerves (azaz szénatomokat is tartalmazó) vegyületből indul, amiből szálakat készítenek. A szálakat ezután rendszerint részleges oxidációval stabilizálják, majd oxigénmentes közegben hevítve és nyújtva alakítják szén-, illetve grafitszállá. A világon először a brit Carr Reinforcements cég állított elő szénszálból szövetet, 1969-ben. Ma is ez a poliakrilnitrilen alapuló eljárás a leggyakrabban alkalmazott módszer: a szénszálak mintegy 90%-át így állítják elő. A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: PhanszoriDürrakhioni csataA lovak evolúciójaIV. ThotmeszTemetetlen múltTextilanyagok hegesztéseSzecessziós építészet Magyarországon Javaslatok A nap képe Tudtad-e? Tudtad-e, hogy… … a 8. században készült Codex Eyckensis Belgium legrégebbi könyve? … az Archaeplastida testvértaxonja a Pancryptista? … Móric szász választófejedelem csapatai is harcoltak Buda 1542-es ostroma során? … a filmművészetet a hetedik művészeti ágként is szokták említeni? Radványi Géza szerint az objektíven keresztül „objektíven kell nézni a világot, és felnagyítani az ember és ember, ember és világ közötti összefüggéseket – a láthatatlan összefüggéseket is”.
Aktuális Október 20-án Moldova lakossága megszavazott egy alkotmánymódosítási javaslatot az ország Európai Unióhoz való csatlakozásáról. Október 20-án a WHO százéves küzdelem után maláriamentesnek nyilvánította Egyiptomot. A betegség ősidők óta jelen volt az országban. Október 16-án az izraeli hadsereg megölte a Hamász vezetőjét, Jahja esz-Szinvárt. Október 10-én a dél-koreai Han Gang kapta az irodalmi Nobel-díjat, így ő lett országa első Nobel-díjas írója. Október 9-én partot ért Floridában minden idők ötödik legintenzívebb atlanti hurrikánja, a Milton. Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háborúamerikai elnökválasztás Halálesetek a közelmúltban: ifj. Sánta FerencChristine BoissonPaul Di’AnnoFethullah GülenSzabó GézaHeinz AldingerDemény Pál Ezen a napon Ma 2024. október 26. van, Dömötör névnapja Szent Demeter szaloniki vértanú ünnepe az ortodox egyházban Nemzeti ünnep Ausztriában (wd) (az 1955-ös osztrák államszerződés megkötésének emlékére) Évfordulók 1125 éve, 899-ben hunyt el (Nagy) Alfréd wessexi király (* 849 k.) 260 éve, 1764-ben hunyt el William Hogarth angol festő, grafikus, rézmetsző, a modern karikaturisták előfutára (* 1697). 145 éve, 1879-ben született Fedák Sári, az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna, Molnár Ferenc író (második) felesége († 1955). 105 éve, 1919-ben született Mohammad Reza Pahlavi perzsa sah, Irán utolsó uralkodója († 1980). 100 éve, 1924-ben a Népszava közölte a „Magyarország dolgozó népéhez” című felhívást, amelyet a Szakszervezeti Tanács, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége és parlamenti frakciója írt alá. A munkanélküliek nyomorára mutattak rá, és követelték az általános, titkos, egyenlő választójogot. 100 éve, 1924-ben hunyt el Kepes Gyula magyar orvos, az osztrák–magyar északi-sarki expedíció egyetlen magyar tagja (* 1847). 80 éve, 1944-ben a második világháború legnagyobb tengeri ütközete, az 1944. október 23. és október 26. között vívott Leyte-öbölbeli tengeri csata az Amerikai Egyesült Államok hatalmas győzelmével ért véget, és a Japán Birodalmi Haditengerészet gyakorlatilag megszűnt. 50 éve, 1974-ben az Arab Liga rabati csúcskonferenciáján a PFSZ-t ismerték el a palesztin nép törvényes képviselőjének. 30 éve, 1994-ben Jichák Rabin izraeli miniszterelnök és Abdelszalám al-Madzsáli jordániai vezető békeszerződést írtak alá, Bill Clinton amerikai elnök jelenlétében és közvetítésével. 25 éve, 1999-ben az amerikai CIA megállapodást kötött a német kormánnyal, ennek értelmében Németország megkapta az egykori Stasi-val kapcsolatos több mint 32 000 akta másolatát. Ismerkedés a Wikipédiával Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia. Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe. Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók. Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel. Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol. Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk. Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne. Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől. Szerkesztői közösség Nagykövetség / Embassy – Kapcsolat más nyelvű Wikipédiákkal. Üzenőfalak – A Wikipédia különböző tisztségviselőihez intézhető kérések és kérdések platformja. Adminisztrátorok üzenőfala – Az adminisztrátori beavatkozást igénylő esetekre. Járőrök üzenőfala – A járőri beavatkozást igénylő esetekre. Wikipédia a sajtóban – Mit írnak a Wikipédiáról? Magyar Wikipédia Magazin
Wikipédia más nyelveken Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 549 151 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.A legnagyobb Wikipédiák (több mint 2 000 000 szócikkel): angol, francia, holland, német, orosz, svéd, szebuano. Wikipédiák a Magyarországon hivatalosan elismert nemzetiségek nyelvein: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szerbhorvát, szlovák, szlovén, ukrán. Wikimédia-társlapok A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet: WikidézetWikidézetTöbbnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény Felhasználási feltételek Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja. A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon. A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned. Felhasználási feltételek Jogi nyilatkozat Újrafelhasználási útmutató