Felhő (original) (raw)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Cumulus felhő

Ez a szócikk egy légköri jelenségről szól. Hasonló címmel lásd még: Számítási felhő.

Felhőesztétika

Felhők alatt azokat a diszperz rendszereket értjük, amelyek a fény útjában jól látható akadályt képeznek akkor, ha a vízcseppek vagy jégkristályok elegendő koncentrációban vannak jelen a légkörben. Amennyiben a levegő hőmérséklete eléri a harmatpontot, megindul a levegőben lévő vízgőz kicsapódása (kondenzáció). Ehhez feláramlás, vízgőz, füst, kondenzációs, illetve jégképző magvak szükségesek.[1]

Galyatető a felhőtenger fölött, a Kékesről fényképezve

Orografikus felhő képződése hegycsúcs fölött

A felhő a levegőbe felszálló vízpárából kialakult, a légkörben lebegő apró vízcseppek és/vagy jégkristályok halmaza, amelyből csapadék, eső, vagy jégeső keletkezhet. A talaj közelében lévő formája a köd.

A feláramlásnak négy oka lehet:

  1. a talaj felmelegedése,
  2. orográfiai (amikor a vízszintes légáramlást a domborzat emelkedésre kényszeríti),
  3. a felszíni légtömegek összeáramlása (konvergencia),
  4. időjárási frontok

A felhőelemek esési sebessége a felhőben:

v = 2 g 9 η ( ρ g − ρ ) r 2 {\displaystyle v={\frac {2g}{9\eta }}\left(\rho _{g}-\rho \right)r^{2}} {\displaystyle v={\frac {2g}{9\eta }}\left(\rho _{g}-\rho \right)r^{2}}

ahol

v : {\displaystyle v:} {\displaystyle v:} esési sebesség

g : {\displaystyle g:} {\displaystyle g:} földi nehézségi gyorsulás

η : {\displaystyle \eta :}{\displaystyle \eta :} viszkozitás

ρ g : {\displaystyle \rho _{g}:} {\displaystyle \rho _{g}:} a cseppek sűrűsége

ρ : {\displaystyle \rho :}{\displaystyle \rho :} a levegő sűrűsége

r : {\displaystyle r:} {\displaystyle r:} a cseppek sugara

Mivel az r {\displaystyle r} {\displaystyle r} nagyon kicsiny, a v {\displaystyle v} {\displaystyle v} esési sebesség is kicsi lesz. Még a nagyobb sugarú cseppek esetén is az a helyzet, hogy a felhőben jelen lévő feláramlás miatt csak akkor hullanak ki, ha csapadékelemmé tudnak növekedni.

Felhők osztályozása magasságuk és kiterjedésük alapján.

A felhőfajták osztályozását legelőször Jean-Baptiste Lamarck francia természettudós publikálta 1802-ben a Meteorológiai Évkönyvben. Osztályozásában 5 alaptípust különböztetett meg, majd ezt 12-re bővítette. Még ebben az évben egy angol műkedvelő meteorológus, aki a felhőfajták nevét is kigondolta, 7 alaptípus szerint osztályozott. Münchenben az 1891-es nemzetközi meteorológiai konferencián létrehoztak egy bizottságot, melynek feladata egy felhőatlasz elkészítése volt. Az első atlaszt 1896-ban adták ki.

Jelenleg a meteorológia 10 fő felhőtípust, felhőfajt különböztet meg, aszerint, hogy milyen magas a felhő alapja, vertikális kiterjedése és alakja. Ezen kívül sok speciális felhőt ismerünk (például: kondenzcsíkok, éjszakai világító felhők). A felhők tipizálásánál tehát vizsgálják a felhők méretét, alakját, szerkezetét, textúráját, fényhatását, színét, a felhőalap magasságát.

Forma szerint 14 felhőtípust ismerünk.

Anyaguk szerint megkülönböztetünk:

A vízfelhők sűrűek és sötétek, jellemző sajátosságuk a bennük lévő vízcseppek nagysága és az adott térfogatban lévő száma. A cseppek sugara 0,005-0,05 mm között változhat, számuk köbcentiméterenként száztól több ezerig terjed.

A jégfelhők ritkás, finom szerkezetű, világos képződmények, a napfényt alig tompítják. A bennük lévő jégkristályok jóval nagyobbak, mint a vízfelhőben lévő cseppek, számuk köbcentiméterenként mindössze egy.

A vegyes halmazállapotú felhőkben vízcseppek, túlhűlt cseppek, jégkristályok és amorf jég található. A vegyes halmazállapotú felhők mindig sötétek, sűrűek, a cseppek és a kristályok száma a fejlődési fázistól függ.

Magasság tekintetében az alábbi négy csoportra osztják a felhőket (zárójelben a mérsékelt övi átlagos előfordulási magasságuk olvasható):

A felhők anyaga és magassága között szoros kapcsolat van.

A magas szintű felhők jégkristályokból állnak, a középszintűek általában jégkristályokból és túlhűlt vízcseppekből, az alacsony szintűek döntően vízcseppekből állnak.

Az éjszakai világító felhők (vagy poláris mezoszférikus felhők) a legnagyobb magasságban megfigyelt felhők,[2] amelyek a mezoszférában helyezkednek el 76 és 85 kilométeres magasságban.

A szárazföld felett felmelegedett levegő feláramlása révén keletkezett felhők

A felhők alakja az őket létrehozó fizikai folyamatoktól függ. A lassú lehűlés rétegfelhőket eredményez, a gyors felszálló mozgás gomolyfelhőket hoz létre. Három fő felhőformát különböztetünk meg:

A felhők alakjának, anyagának, magasságának együttes figyelembevételével a Meteorológiai Világszervezet elkészítette a felhők összesített rendszerezését. Az egyes felhőfajták képeit a Nemzetközi Felhőatlasz[3] tartalmazza. A felhőosztályozás 10 alaptípusból indul ki. Ezeket a típusokat fajoknak nevezik és a felhőfajok kölcsönösen kizárják egymást, tehát egy adott felhő nem tartozhat egyszerre több fajhoz.

A felhők elnevezését és osztályozását elsőként Luke Howard angol kémikus alkotta meg az 1850-es években. A jelenleg használt kifejezések Abercromby & Hildebrandsson nevéhez fűződnek. Az alosztályok (genus) a Linnean rendszer szerint vannak megalkotva. A neveket a latin nyelvből vették át, miszerint:

A "cirr" előtag mindig a magas, az "alto" pedig mindig a közepes szintre utal.

Felhőfajok

Kép Latin név Rövidítés Magyar név Szint Rövid leírása
Cirrus Ci pehelyfelhő magas 5–15 km magasságban képződik, fehér, finom rostokból, jégkristályokból áll
Cirrocumulus Cc bárányfelhő magas Szabályos elrendezésű, önárnyék nélküli, különálló vagy egybeolvadó fodorszerű gomolyagok
Cirrostratus Cs fátyolfelhő magas Rostos, fonalas vagy sima szerkezetű áttetsző, fehéres ködfátyol
Altocumulus Ac párnafelhő középmagas Fehér vagy szürke, önárnyékkal[4] rendelkező gomolyfelhő, párnafelhő
Altostratus As lepelfelhő középmagas Csíkos, rostos, sima rétegű, szürkés, kékes felhőlepel, mely az egész égboltot beterítheti
Stratocumulus Sc gomolyos rétegfelhő alacsony
Stratus St rétegfelhő alacsony
Cumulus Cu gomolyfelhő alacsony
Nimbostratus Ns esőrétegfelhő több szintet átfog
Cumulonimbus Cb zivatarfelhő több szintet átfog
  1. ↑ Dr. Koppány, György. Felhők, Búvár zsebkönyvek. Budapest: Móra Ferenc könyvkiadó (1978. május 15.)
  2. ↑ Simons, Paul. „Mysterious noctilucent clouds span the heavens”, TimesOnline. [2008. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. október 6.)
  3. ↑ WMO: Home (angol nyelven). International Cloud Atlas. (Hozzáférés: 2019. augusztus 24.)
  4. ↑ A Nap által megvilágított felhő fénnyel ellentétes oldalán önárnyék keletkezik.

Commons:Category:Clouds