GYERGYÓSZENTMIKLÓS A RÉGÉSZETI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN – GHEORGHENI ÎN LUMINA CERCETĂRILOR ARHEOLOGICE – GHEORGHENI IN THE LIGHT OF ARCHAEOLOGICAL RESEARCH (original) (raw)

„KERESZTYÉNNEK LENNI NAGY ÉS SOKSZOROS HŰSÉGET JELENT” PÁKOZDY LÁSZLÓ MÁRTON TEOLÓGUSPROFESSZOR, VALLÁSTÖRTÉNÉSZ, BIBLIAFORDÍTÓ MUNKÁSSÁGA Pákozdy László Márton Professor of Theology and History of Religion, Bible Translator

Gerundium, 2023

A világhírű teológus professzor életének meghatározó része kötődött Debrecenhez. 1928 és 1932 között a Debreceni Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult, itt szerezte meg a diplomáját, majd 1942-ben itt lett a teológia doktora. Ugyanezen a karon nevezték ki 1945 végén nyilvános rendkívüli, majd 1949 nyarán nyilvános rendes egyetemi tanárrá. Az 1949/50-es tanévben a Hittudományi Kar dékánjaként őrá hárult az egyetemről hatalmi szóval leválasztott és önálló intézménnyé vált Tiszántúli Egyházkerület Debreceni Teológiai Akadémia szervezeti rendjének kialakítása. Itt dolgozott intenzíven az új bibliafordításon 1947 és 1964 között. 1966-ban az egyházi vezetés Pákozdyt a tanszékével együtt áthelyezte Debrecenből a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol mintegy két évtizeden át oktatta a leendő lelkipásztorokat. A vallástörténész Pákozdy professzort két külföldi egyetem avatta díszdoktorává az Ószövetség, illetve a Holt-tengeri tekercsek tudományos vizsgálatáért, valamint a Biblia új magyar nyelvű fordításáért. Élete alkonyán vált lehetővé számára az MTA nyelvtudományok doktora fokozat megszerzése. László Márton Pákozdy Professor of Theology and History of Religion, Bible Translator. The world-famous theologian professor spent a significant part of his life in Debrecen. Between 1928 and 1932, he studied at the Faculty of Theology of the University of Debrecen, where he graduated, and in 1942 he received his doctorate in theology. At the end of 1945, he was appointed public extraordinary professor at the same faculty, and in the summer of 1949, he was appointed public ordinary professor. In the academic year 1949/50, as Dean of the Faculty of Theology, he was responsible for the establishment of the organizational structure of the Debrecen Theological Academy of the Tiszántúli Church District, which had been separated from the university by government action and had become an independent institution. In 1966, the church leadership transferred Pákozdy and his department from Debrecen to the Reformed Theological Academy in Budapest, where he taught future pastors for about two decades. Professor Pákozdy, a religious historian, has been awarded honorary doctorates by two foreign universities for his scholarly research on the Old Testament and the Dead Sea Scrolls, and for his translation of the Bible into Hungarian. In the twilight of his life, obtaining the Doctor of the Hungarian Academy of Sciences degree was made possible.

A domináns pázsitfűfaj felülvetésén alapuló gyeprekonstrukciós módszer eredményei löszparlagon

Tájökológiai Lapok

A gyepterületek kiterjedésének drasztikus csökkenése a hozzájuk kötődő életközösségek összeomlásához vezethet, ezért kiemelten fontos a meglévő állományok megóvása, illetve a specialista fajok és együttesek élőhelyének helyreállítása. Kutatásunkban a megfogyatkozott, beszántások által leginkább fenyegetett löszgyepvegetáció felülvetéses rekonstrukciójának eredményeit vizsgáltuk alföldi környezetben, hogy pontosabb képet kapjunk a módszer mezőségi (csernozjom) talajon való alkalmazásáról. Vizsgálatunkat a fokozottan védett battonyai Tompapusztai-löszgyepen (Körös–Maros Nemzeti Park) és közvetlen szomszédságában, egy 2009-ben felhagyott szántóföldi parcellán végeztük. A parlag egy kijelölt részét 2011-ben felülvetéssel kezelték. A felülvetéshez kizárólag a Tompapusztai-löszgyepről származó propagulumot használtak. A rekonstrukció során legnagyobb mennyiségben az ősi löszpusztagyep domináns pázsitfűfaja, a vékony csenkesz (Festuca valesiaca) került elvetésre. Kisebb mennyiségben, szint...