Három az egyben: komplex monográfia a régi Udvarhelyszékről / Three in One: a Complex Monography about the Old Udvarhely Seat (original) (raw)
Vörösmarty Társaság, 2014
Kurtág György-Ausone de Chancel/Samuel Beckett: …la vie -la mort… • 749 Charles Ausone de Chancel (1808-1878) francia író és gyarmati hivatalnok. Samuel Beckett egy lényeges módosítással idézi Chancel szállóigévé vált és -fôleg belsô rímei miatt -lefordíthatatlan aforizmáját. Nála -"on bâille" helyett -a második mondatban is "on crie" szerepel. (A szerk.) Copyright by Editio Musica Budapest Nádas Péter Nem volt apelláta, délre a vasárnapi ebédnek készen kellett lennie. Amikor delet harangoznak, a levesnek forrón az asztalon gôzölögnie. Nem mintha a nagyapám így kívánta volna. Az anyai nagyapámra gondolok. Ahogy ismertem, neki jó lett volna egykor langyosan, ilyen dolgokra ô nem adott. Különben is alig evett. Ritkán szólt, leginkább röviden. Amikor felállt az asztaltól, fôhajtás kíséretében megköszönte az ebédet. De nem lehetett tudni, hogy kinek köszöni. Mintha a nagyanyámat illette volna köszönet, esetleg gondolt Istenre, valakinek az Istenére, igazán nem tudom. Nem láttam, hogy világi hívságok közül egy is érdekelné. Légies ember volt, csontsovány, mellkasának bôrén erôsen átütöttek a bordák. Amikor óvatosan magához vont, amikor fellökött a levegôbe, repüljek, repül a Péter, huss, és elrepül, majd zuhantomban nagy hirtelen mégis elkapott, lezuhan a kismadár, akkor igen közel kerültem teste csupasz vázához; ma is a tagjaimban érzem a karcsontját, a kulcscsontját, az éles bordáit. De ma sem értem, hogy nagy örömében miként hagyhatta el az ajkát, akár egyszer, ez a lezuhanó kismadár. A kismadár akkor zuhan le, amikor a vadászok lelövik, vagy el fagy a lába a nagy téli hidegben. Érzelmekkel felette óvatosan bánt a nagyapám, indulatosnak soha nem láttam. Legf eljebb erôsebb hangsúlyt adott valaminek a humorával. Sztoikus nyugalma alján mégis valami fenyegetô, félelmetes szunnyadt, tartottak is tôle a lányai, erôsen tartottam tôle én is, de el nem tudom képzelni, hogy mi történt volna, ha egyszer tényleg a türelme végére ér. Tekintete rögvest viharra állt, amikor valakire neheztelt, bele is pirult, de soha nem tört ki. Inkább kíméletesen leengedte szemhéját a dühére, mint aki azonnal magába száll, és készségesen szemet huny a benne történtek fölött. Repülésem hosszabb ideig is tartott a zuhanásomnál, ilyen volt az érzete. Mintha nem lenne vége, elállt a lélegzetem; talán ezért kívántam, repítsen, vágyakozás a fulladásra, csak a visszazuhanásban ocsúdtam fel, már csontos karjába zárva. S aztán megint. Vagy a térdén lovagoltatott, játékunkat minden bizonnyal maga is idomtalanul élvezte, ugyanakkor rémesen unhatta. Az volt a játék, hogy a lovasnak biztosan kell a nyeregben megülnie, pedig dobált a ló, prüszkölt a ló, makrancos volt a ló. A véletlent szimulálta a térdén a nagyapám, a kiszámíthatatlant imitálta, s mivel jó érzékkel, jó ritmusban reagáltam a szimulációra, mert tudtam, mit tesz, tudtam, mire akar rávezetni, élvezte a hatást, és jókorákat hahotázott. Hangtalanul nevetett, hangtalanul hahotázott, elnyílt szájjal meredt az égre az örömével. Na, ennek a gyereknek jól mûködnek a reflexei. Azóta sem láttam ilyesmit, némán hahotázni. Játékunkhoz ugyanannyi önfegyelemre lehetett szüksége, mint nekem, csakhogy önfegyelmünknek más volt a tárgya. Ma, amikor a jelenet részleteihez reggelente óvatosan visszatérek, ízlelgetem és értelmezem, s ettôl újabb és újabb részletek nyílnak ki egymásból, és más távoli részletekhez kapcsolódnak, az a benyomásom, hogy a nagyapám erôsen tarthatott az élvezettôl. Nehezen ment bele, kérlelni kellett, befurakodni helyiségben, jó magasak voltak az ablakok, de csak a felsô ablakszemek átláthatók, a többi úgynevezett fújt üveg, matt, mélyek az ablakbélletek, egészen a mennyezetig értek; az óriási táblákat ki lehetett hajtogatni az ablakbélletekbôl, vagy amikor túl direkten tû zött a fény, behajtani, amibôl ma arra következtetek, hogy vastagon falazott, klasszicista épület lehetett. S tényleg az volt, emlékeim nyomába eredve így találtam rá a klasszicista épületre. A pesti belváros jellegzetesen visszafogott, csaknem rideg, kíméletlenül szimmetrikus kaszárnyastílusában épült. A pesti építészetnek ez a legrégebbi rétege, ami egyben azt jelenti, hogy Pest az újabb városok közé tartozik, s már csak ebben is elválik az öreg, a gótikus és barokk Budától. Forgatható állványokon nagyítóüvegek alá helyezett erôs izzólámpák égtek, nem annyira az asztalok, inkább a munkatárgy felett. Kicsi szerszámokkal dolgozott a nagyapám, kis reszelôvel, kis sárgaréz mérleggel, amit üvegharanggal zártak le, hogy por se ülhessen meg a tányérjain, ezekbôl az üvegharangos mérlegekbôl több állt a mûhely különbözô pontjain, kis csipesszel, kicsi fûrésszel, kis satuval, kis polírozóval, parányi kôedényekkel, öntôformákkal, tégelyekkel, különbözô nagyságú nyeles edényekkel dolgozott, ezekben hozta a mûhely mélyén izzó kemencébôl az olvasztott ólmot, cinket, a nemesfémeket, talán az aranyat, nem tudom, fogókkal, vésôk egész sorozatával dolgozott, nikkelezett, fanyelû csipeszekkel, hogy ezüstfonalat vagy aranyfonalat lágyíthasson az élesen sziszegô láng felett; aranymûves volt. Akkoriban létezett még ezüstmûves, ezek az asztalnemûket készítették, keresztelôtálakat, tubákosszelencéket, szószoscsészéket, teljes étkészleteket az összes asztali kellékkel együtt, ahogy akkoriban kifejezték, gyertyatartókat, szalvétakarikákat, tálcákat és eszközöket a szervírozáshoz, emeletes gyümölcsöstálakat, kannákat, csiszolt kristályüvegekkel bélelt sótartókat, külön a repülôsónak, külön az étkezési sónak, különbözô formájú, ezüstfonatból készült kosárkákat kenyérnek és péksüteménynek, s így tovább. Gondolom, a megmunkálás felett érzett örömében, az állandóság és a koncentráció oldásaként mosolygott a nagyapám magának. Vagy nem is tudom, milyen más megfontolásból, milyen érzettôl vezettetve mosolyogta át magát az egész elmélyült aranymûveséletén. Az egész városban, szerte az országban, az egész császári és királyi birodalomban így volt ez szokásban. A vasárnapi ebédre a déli harangszó volt a jel. A levesnek forrónak kellett lennie, gôzölögnie. Férfiember a szokásrend szerint nem tûrhette, hogy a levest az asszony langyosan adja fel. Az ételt az anyai nagyszüleimnél feladták, az apai nagyszüleimnél tálaltak. Tálalva van. Zum Tisch. Amikor idegen nyelven mondtak valamit, akkor annak tréfás vagy ironikus jellege lett. À table. Gôzölgött a leves, forró volt a nagymamánál, de ugyan hol volt már az örökös tartományaitól ékes, kettôs birodalom az idegen szavakkal és a hozzájuk tartozó rangbéli s ebbôl eredô nyelvbéli különbségekkel. A férfiemberek két világháborút veszítettek el, két világháborúban estek el. Ember nem volt a városban, aki valakiket vagy valamiket el ne veszített volna. A város a mi vasárnap déli ebédjeink idején kibelezve, magába roskadva, romokban állt körülöttünk, hiányaival és veszteségeivel küszködött. Egy erôsen sérült ház egyszer nagy robajjal omlott le az emeleteivel, valahol közel a Városligethez, a képre emlékszem, az omlás jellegzetesen elhúzódó, vége nincs robajára, és igen, az illatára, miközben mentünk a nagyapámmal, talán az István úton mentünk, béke volt, vasárnap volt, a legvégén mindig csörgött az omlás, sikítozva rohantak ki a házakból az emberek, mi pedig csak álltunk közöttük, talán a Városligetbe tartottunk, de aztán már a szemünk sem látott a portól az utca másik oldalán. Az omlás porát az illat mindig megelôzte. Mindenki köhögött, minden-
Egyedül nem megy: gondolatok egy addiktológiai biblioterápiai gyűjtemény összeállítása közben
2017
The Information Services Division of the Rutgers Center of Alcohol Studies would like to present Reading for Recovery (R4R), a collection and guide for bibliotherapy in addictions, sponsored by a two-year Carnegie-Whitney grant from the American Library Association. By showcasing the work at Rutgers and beyond, this paper highlights the role of librarians to assist people with substance use problems as well as their loved ones with the help of bibliotherapy. Information on the theory and practical use of bibliotherapy and materials to share and download complete this new resource on a LibGuides platform. Social media applications, such as LibraryThing and Goodreads have also been recruited for better dissemination. The author recommends this paper and the resource for anyone actively engaged in bibliotherapy as well as for accidental bibliotherapists.
Akadémiai nagyszótár = The Historical Dictionary of Hungarian
Az elmúlt négy év folyamán, az előzetes terveknek megfelelően elkészült és megjelent a Nagyszótár első két kötete (www.nytud.hu/publ/nszt) 1119 és 1550 lapon. A publikált első kötet tartalmazza a szótár forrásanyagának teljes bibliográfiáját és az egyéb segédleteket: az Elekfi László által készített ragozási szótár kódjainak részletes feloldását. A második kötet az A-Azsúroz címszavak közötti szóállományt tartalmazza. A publikált köteteken túlmenően kéziratban legalább első változatban elkészültek már a B és C betűs szócikkek is, ezek szerkesztése, javítása folyamatban van. Az OTKA-keretből foglalkoztatott Varga Éva Katalin a szócikkíráson kívül részt vett a forrásjegyzék tételeinek filológiai ellenőrzésében és javításában. | The first two volumes of the Dictionary of the Hungarian Language have been published (on 1119 and 1550 pages, respectively) according to the objectives outlined in the grant proposal, cf. www.nytud.hu/publ/nszt. The first volume of contains the full bibliograp...
Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat, 2020
A pedagógiai gyakorlatban manapság egyre jellemzőbb a formálistól eltérő, atipikus tanítási-tanulási módszerek alkalmazása és az iskolai helyszíntől való elszakadás. A múzeum sajátos, speciális közege és a kiállításaiban rejlő pedagógiai lehetőségek jó alkalmat kínálnak arra, hogy elérjék azt a célt, hogy a gyermekek tanulási folyamatait hatékonyabbá tegyék (Takács, 2013, 2015; Kárpáti, 2009). A „szórakozva tanulás” elvét szem előtt tartó változatos múzeumpedagógiai módszertan alkalmazása a gyakorlatban kiváló tanítási/tanulási alkalmakat nyújthat a pedagógusok és diákjaik számára, a tananyag élményszerű elsajátítására. Kutatásunkban a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásait vizsgáltuk, fókuszba az alkalmazott módszereket állítottuk. Huszonegy múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt, továbbá interjúkat készítettünk a múzeumpedagógusokkal és pedagógusokkal. Végül a vizsgálat során szerzett tapasztalatok figyelembevételével összeállítottunk egy mintaprogramot...
A Munkácsi Eparchia 1775-ben készített sematizmusa - Schematizmus Mukačevskej diecézy z roku 1775
A Munkácsi Eparchia 1775-ben készített sematizmusa - Schematizmus Mukačevskej diecézy z roku 1775, 2022
Unionism presents a unique form of recatholization represented by the Hungarian residents of the Greek rite. Significant support in the history of recatholization of the northeastern region of Hungary is provided by the clergy after the oath of loyalty from the year 1646. The history of this local parish exhibits how the ceremonial entity gradually started to dictate the trend in the evolution of the catholic church, culminating in the independent diocese of the Greek rite in Hungary. The first part is focusing on the time period from the year 1608 until the period of the erigation of the Mukachevo eparchy. It is a period of religious conflicts which furthermore impacted the development of the Greek rite in Hungary and the following consolidation of the relations in the 18th century. In the first decades of the 17th century, some presbyters entered a personal union with the Catholic church, which in turn caused a gradual convergence and creation of stronger ties amongst the two rites. Initially, this happened via the oath of loyalty in Krásny Brod (1612), later repeated, without the knowledge of the first one, in Uzhorod (1646). The difference between these two were the reasons for their existence - while the first oath was the result of a constantly strengthening recatholization, the second one reacted to the calvinization of the Greek rite. Subsequently, the Uniates underwent a consolidation evolution and due to the sufficient number of presbyters managed to be the support of the Catholic church in the 18th century. The disagreements between the bishop in Jager and the vicar in Mukachevo caused tension which was ended by the separation and (re-)erigation of the Mukachevo diocese. The following parts look at the information about the liturgical calendar and its growth in the 18th century. Schematism and the liturgical calendar are as interconnected today as they were in the past. That is the reason for the presence of the growth of schematism in the Mukachevo diocese as well as the problematic of the schematism of other Hungarian dioceses. These areas create a yet unmapped part of the history of Greco Catholics in Hungary and the problematic of schematism appears promising for further research. Since the book is containing a diplomatic transcript of schematism from the year 1775, there is also a chapter comprised of the internal and external criticism of the source. This information serves as an aid for the reader to navigate the source and understand the included context. The last part is composed of appendices. Amongst the appendices, there is a transcript of a schematism from the year 1775, which is the first schematism of the erigated diocese, as well as the chosen sources complementing the conceptually preceding chapters.