Piti Ferenc: Anjou-kori Oklevéltár LI (1367) Bp.-Szeged, 2022. 703 p. (original) (raw)

Szegedi boszorkányperek 1726–1744

2016

A maga korában európai hírű botrány volt a szegedi boszorkányperek lefolytatása, a több ember halálát, köztük a Rósa Dániel egykori városbírót elmarasztaló súlyos ítéletek és a nyilvánosság előtt zajló tömeges kivégzések végrehajtása. A kötetben előforduló vádlók, vádlottak vagy tanúk többsége a városfalak belső peremén és a belvárosban élő módosabb, esetenként gazdag polgárok soraiból került ki. Mivel a szegedi perek nagy részét Reizner János 1900-ban már közölte, célszerű volt a levéltári állományt újra átvizsgálni. Az újonnan feltárt dokumentumok immár teljes terjedelemben most kerülnek elsőként kiadásra. Ezek átírási munkálatait Brandl Gergely végezte el. Kötetünk újraközli Reizner János, Oltvay Ferenc feltárásait, de minden esetben pótolja az általuk nem közölt szövegrészeket, hiányokat is. Munkacsoportunk újabb perfeltárásának eredményeként a korábbi 12 helyett immár 17 esetet teszünk közzé a boszorkányságkutatás hasznosítására

Ostrosith Mátyás koronaőr naplója, 1673–1675

Magyar Könyvszemle, 2021

Jelen tanulmány célja a címben említett Ostrosith Mátyás-féle napló rövid bemutatása, valamint a naplóban rögzített különféle tudósítások egybevetése néhány korabeli misszilis levéllel, amelyek ugyanennek a családnak az anyagában maradtak fenn. Ezúttal elsősorban stilisztikai, formai, mikrofilológiai mozzanatokra irányul az összehasonlítás, mert az egész anyag részletes ismertetése még további kutatásokat tesz szükségessé, s a napló kiadásával együtt képviselne nagyobb tudományos értéket. Ennek a munkának mintegy a bevezetőjeként teszem közzé a napló és a misszilis levelek egybevetéséből levont tanulságokat: e két műfaj kapcsolatának a művelődéstörténeti jelentőségét s a családtörténeti kutatásokhoz hasznosítható dokumentumok értékelését az Ostrosith-hagyatékban.

Fejezetek a 19. századi nyelvemlékkiadás történetéből. Döbrentei Gábor és a Régi Magyar Nyelvemlékek

Magyar Nyelv, 2018

Fejezetek a 19. századi nyelvemlékkiadás történetéből *1 Döbrentei Gábor és a Régi Magyar Nyelvemlékek 1. 1838-ban jelent meg a nyelvészeti szemléletű szövegkiadás első nagy vállalkozása, a Régi Magyar Nyelvemlékek című sorozat. A kiadvány története szorosan összeforr szerkesztője, döbrentei gábor nevével. Méltatói a modern nyelvemlékkiadás megteremtőjeként tisztelik, nyelvemlék-kiadási elvei lényegében ma is helytállóak. E jeles évforduló kapcsán tűztem ki feladatomul meglévő ismereteink összerendezését, felidézve Döbrentei Gábor pályájának fontosabb mozzanatait, valamint a korabeli források alapján igyekeztem rekonstruálni a Régi Magyar Nyelvemlékek megjelenésének körülményeit. 2. 1785. december 1-jén született a 19. századi irodalom-és nyelvtudomány egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb alakja, Döbrentei Gábor. Amikor a személyével és munkásságával kapcsolatos tudománytörténeti szakirodalmat fellapozza az olvasó, igen változatos kép fogadja. Az 1926-os Magyar Irodalmi Lexikonban a következőket olvashatjuk: "[…] izgat és serénykedik, de fáradozásait nem kíséri siker, személye iránt nem ébred barátságos vonzalom, tevékenységéből kiütközik önző hiúsága, hiúságából kevély önhittsége, uralkodásra való törekvése, amivel Kazinczyt is elriasztotta, az Auróra-kör komoly, önzetlen munkásságú vezéreit pedig annyira maga ellen ingerelte, hogy nemcsak a Conversations-Lexikon pörben érte igazán érzékeny támadás és vereség, hanem akadémiai törekvései terén is" (ványi szerk. 1926: 217). A későbbiekben sem változik sokat a megítélése: "Nagy műveltségű, de csekély tehetségű író; rendkívül sokat dolgozott és sokféleképpen akart az irodalom és a közélet hasznos szereplője lenni, de tetteit sokkal inkább a törtetés, mintsem az őszinte ügybuzgalom jellemezte" (benedek szerk. 1963: 264). Mivel érdemelte ki ezt az ellenszenvet, amellyel a "hálás utókor" méltatja munkásságát? Az okok messzire nyúlnak: Jancsó eleMér-Döbrentei életrajzírója-szerint Kazinczy halála után azok, akik Döbrenteivel együtt rágalmazták az irodalomszervezőt, ellene fordultak, és őt támadták. "Már ekkor megszületett a vád ellene, hogy Kazinczyval szemben igazságtalan és hálátlan volt és ez ellen a vád ellen hiába védekezik. Haláláig elkíséri és utána is kísért emléke ellen" (Jancsó 1944: 90). Úgy tűnik, az irodalomtörténet egyoldalúan Döbrenteit marasztalja el ebben a pörlekedésben, holott az egymás rágalmazása mögött személyes ellentétek feszülnek. Kifogásolták Döbrentei kétszínűségét, udvaronc szellemét, arisztokrata összeköttetéseit, azonban Kazinczy sem volt tárgyilagos. A két nagyon hiú ember vetélkedéséből a kisebb tekintélyű Döbrentei került ki vesztesen.