A SZTE MFK hatása a hódmezővásárhelyi kistérség humán erőforrásaira az ezredforduló után (original) (raw)

Városi zsugorodás és lakóhelyi szegregáció az ezredforduló után

Tér és Társadalom, 2020

A csökkenő népességű ­– zsugorodó – városok társadalmi problémáinak fokozódásával nagyszámú tanulmány foglalkozik, ám ezek döntően nagyvárosi folyamatokra fókuszálnak, figyelmen kívül hagyva zsugorodó kis– és középvárosokat. Jelen vizsgálat célja, hogy a KSH 2001 és 2011-es Népszámlálásának mikroadatai felhasználásával meghatározza egy kedvezőtlen társadalmi helyzetű csoport (képzetlen, nem foglalkoztatott, aktív korúak) lakóhelyi szegregációjának mértékét és a változás irányát. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar városok esetében bár jellemzően alacsony mértékű a lakóhelyi elkülönülés mértéke, egyetlen évtized alatt is számottevő polarizáció ment végbe. A zsugorodó városokra nagyobb mértékű szegregáció jellemző, mint a népességüket növelőkre, ám – szemben a külföldi nagyvárosok tapasztalataival – az elkülönülés mértéke jellemzően nem emelkedett a vizsgált időszakban.

Az emberi tevékenység hatása a halfauna alakulására az Ipoly alsó (magyarországi) szakaszán

Tájökológiai Lapok

Az Ipoly magyarországi szakaszának hosszúidejű halfauna változását a 19. századtól megjelent halfaunisztikai publikációk és közvetlen halbiológiai felméréseink alapján jellemeztük. A vizsgált alsó folyószakaszon 56 halfaj előfordulása igazolható. Áttekintést adtunk a folyó antropogén hatásokkal összefüggő változásairól, valamint meghatároztuk a folyó natív halfaunáját és adventív faunaelemeit. A halfauna térbeli eloszlását és összetételének alakulását folyószabályozási beavatkozásokkal összefüggően ismertettük.

Két évtized birtokkoncentrációs folyamatainak vizsgálata Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

Gazdálkodás

Az Európai Unió és hazánk mezőgazdaságában az elmúlt évtizedek jellemző tendenciája volt a gazdaságok számának csökkenése, az egy gazdaságra jutó földterület folyamatos növekedése. Uniós csatlakozásunk óta a birtokkoncentráció még hangsúlyosabban van jelen. A tendenciát jól jelzik a 2010. és a 2020. évi Általános Mezőgazdasági Összeírások ide vonatkozó adatai. A 2010-es adatok szerint, a magyar mezőgazdasági művelés alatt álló terület több mint kétharmada a termelők alig 2,5 százalékának használatában volt. Ezt az országos tendenciát erősítette meg az 1997-2018 közötti időszakban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében végzett kérdőíves felmérés-sorozatunk. A megyei és települési szintű vizsgálatainknál is az országos tendenciákkal találkoztunk, hasonló arányt tapasztaltunk, ez 2020-ra sem változott. Egy átrendeződés történt a nagy területtel rendelkezők méretkategóriáiban. A 300-500 és az 500-1 000 hektáros méretkategóriákban jelentősen emelkedett a földterület és a gazdaságok száma is, míg...

A Kadarkúti - Nagybajomi kistérségben élő szépkorúak közösségi tevékenysége, tanulási lehetőségei

2014

Facing the increasing aging of society the care for older people came more and more into focus in science and in public life as well. F. Hampton Roy and Charles Russell called this phenomenon similarly to baby boom papy boom, which expressed the strength and the importance of the trend. In the operation of the welfare state problems accumulating during the last two decades. Problems are waiting for a solution and keep the public and the professionals employed. With the end of socialism in our area developing solutions to these problems has become an important task. We carried out a pilot research in September–October 2013 and April–May 2014, in micro-region Kadarkúti-Nagybajomi in 17 settlements. The selected target group was the retired population living in the region’s villages, towns