Néhány gondolat az Európai Unió regionális politikájáról (original) (raw)

A visegrádi partnereink stratégiai gondolkodása II. : Lengyelország

MKI Elemzések

Az államok rendszerint világosan tisztázzák a külvilág és saját államapparátusuk számára biztonságpolitikájuk sarokköveit, ezért átfogó nyilvános dokumentumokban foglalják össze az általuk veszélyesnek tartott fenyegetéseket. A visegrádi csoport országai esetében is találhatunk összehasonlításra alkalmas dokumentumokat. Ezek az országok földrajzilag közel vannak, hasonló politikai és kulturális jellemzőket mutatnak a közös történelmi múlt miatt. Sokan ezért azt várják, hogy a stratégiai látásmódjukban is sok hasonlóságot lehet felfedezni. Ez azonban korántsem egyértelmű, és megéri alaposabban megvizsgálni ezt a kérdést. A nyilvánosan kiadott stratégiák szövegének elfogadása értelemszerűen egy külpolitikai döntés, és mint olyan, vizsgálható a külpolitika-elemzés módszertanával. A külpolitikai döntések meghozatalakor számos külső és belső hatás érvényesül, ezeket megfelelő óvatossággal és körültekintéssel kell értékelni. Mivel viszont ezen externáliák száma szinte végtelen, jelen tanu...

Kell egy csapat! Gondolataim a magyar külpolitikai stratégia kapcsán

BEVET Kft, 2006

Gondolataim a magyar külpolitikai stratégia kapcsán A Külügyminisztérium új külpolitikai stratégiájának kialakítása apropóján kibontakozott szakértõi párbeszéd és értelmiségi vita jó alkalmat kínál arra, hogy az érintettek mind Magyarországon, mind pedig-az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete felkérései révén-a határokon túl átgondolják és megfogalmazzák, mire koncentráljon a Magyar Köztársaság az Európai Unió-Magyarország-kisebbségi magyar nemzetrészek-többségi államok és társadalmak relációban a hatékony külpolitika területén és érdekében. A Külügyminisztérium megbízása alapján készülõ tanulmányok elméleti (pl. a nemzetfogalom értelmezése, átalakulása) és gyakorlati (pl. intézményfejlesztés, kisebbségi sajtó-és oktatáspolitika) kérdéseket egyaránt felvetnek, s-nagyon helyesen-végre nem általánosságban, hanem számos (nemzetpolitikai, külpolitikai, gazdaságpolitikai, kultúrpolitikai, biztonságpolitikai, népesedéspo litikai stb.) megközelítésekben, régiónként és közösségenként differenciáltan elemzik a kérdést, és nem hagyják (mert jellegébõl adódóan nem is hagyhatják) figyelmen kívül a probléma érzelmi és szimbolikus vonatkozásait, valamint kül-, bel-, aktuál-és pártpolitikai vetületeit sem. Véleményem szerint a Magyar Köztársaság új alapokra helyezett külpolitikai stratégiájának vitája elõtt azonban abban kell(ene/kellett volna) széleskörû konszenzusra jutni, hogy ezt a most formálódó külpolitikát milyen célok mentén és érdekében kell kifejteni. Mert jó esetben nincs általában vett, öncélú, csak a politizálás érdekében kialakított politikai stratégia. A politika normális esetben valamilyen kidolgozott, reálisan megfogalmazott rövid, közép-és hosszú távú célok és érdekek elérésére kidolgozott, összehangolt cselekvési program. Ahhoz tehát, hogy valóban legyen magyar külpolitikai stratégia, azokban a központi elvekben, nemzeti érdekekben és elérendõ célokban volna szükséges széleskörû konszenzusra jutnia a magyar elit(ek)nek, amelyeket a témához készített több elemzés is "nemzeti minimum"-ként említ. Azt is megjegyzik azonban az elemzõk, hogy számos objektív és szubjektív ok miatt, illetve elsõsorban a magyarországi és szinte valamennyi határon túli magyar közösség mély belsõ politikai törésvonalai következtében, a mai körülmények között nem sok esély mutatkozik ennek a nemzeti minimumnak a megalkotására.

Otto Bauer külpolitikája és a Magyar Tanácsköztársaság

1994

Az 1. világháború vége a Habsburg-monarchia felbomlását és új középeurópai államok megalakulását eredményezte. 1918. október 30-án szociáldemokrata vezetésű ideiglenes kormány alakult Német-Ausztriában. 1 Az ideiglenes nemzetgyűlés hamarosan, november 12-én köztársasággá és a Német Köztársaság alkotórészévé nyilvánította Német-Ausztriát. 1919. február 16-án tartották az első választásokat, melyeket követően a szociáldemokraták és a keresztényszociálisok alakítottak koalíciót. A szociáldemokraták foglalták el a vezető posztokat: Kari Renner kancellár, Ottó Bauer külügyminiszter, Julius Deutsch pedig hadügyminiszter lett. Magyarországon október 3l-e és november 1-je között gróf Károlyi Mihály vezetésével alakult független kormány. A később a Magyar Tanácsköztársaság centrumává váló kommunista pártot november 24-én alapították. Károlyi nehézségek árán 1919 márciusáig tudott hatalmon maradni. Március 20-án Vix alezredes, a szövetségesek katonai képviselője ultimátumot nyújtott át Károlyinak, amely új és kedvezőtlenebb demarkációs vonalakat határozott meg a Magyar Köztársaság számára. Károlyi lemondott, és március 21-én létrehozták a Magyar Tanácsköztársaságot. Az alábbi cikkben először Ottó Bauer Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos külügyminiszteri tevékenységének rövid historiográfiai hátterét vázolom, majd Bauer Magyarországgal szembeni politikáját értelmezem, amit végül a helyzet kronologikus leírása követ. Ottó Bauer külügyminiszteri tevékenységének kérdésével (a posztot 1918 novemberétől 1919. július 26-ig töltötte be) csekély szakirodalom foglalkozik. 2 Bauer Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos politikája pedig még ennél is kisebb figyelmet keltett. Gábor Sándorné könyve, Ausztria és a magyarországi Tanácsköztársaság 3 , jelenti a kiindulópontot, de a téma historiográfiája három cikken nyugszik. A téma első és nagyon alapos tanulmányozása Alfréd D. Low cikke, The First Austrian Republic and Soviet Hungary i > amely 1960-61-ben jelent meg. Low az Ausztria és a Tanácsköztársaság közötti kapcsolatokat összegezte az osztrák dokumentumok és a sajtó alapján. Szinai Miklós Zur Geschichte der Beziehungen zwischen der Ungarischen Rdterepublik und Osterreich: Ottó Bauers Brief an Béla Kun 5 című cikkében szintén megmutatta a témában való jártasságát. Szinai Low-val ellentétben sokkal inkább Bauernek a Tanácsköztársasággal kapcsolatos álláspontjára koncentrál. Szinai érvelése szerint Német-Ausztria bármelyik utat választhatta volna, csatlakozhatott volna akár a Nyugathoz, akár a forradalmi Kelethez. Bauer azonban elutasította a proletárdiktatúrát és helyette az Anschlussra összpontosította figyelmét. Szinai állítása szerint Bauer elutasította a forradalmat, de-különösen Kun Bélának írott június 16-i levelébenkifejezte Kunnal és a Tanácsköztársasággal való szolidaritását. Szinai szerint

Mit kezdjünk Európával? A hazai politikai elitek mintakövetési és mintaformálási stratégiája

Metszetek

KözelKép-Tanulmányok 110 csizmadia ervin: Mit kezdjünk Európával? mit kezdjünk európával? A hazai politikai elitek mintakövetési és mintaformálási stratégiája cSizMadia erviN 1 ABSZTRAKT Az elmúlt évtizedekben a hazai elitkutatók az elitek szerveződésének és viselkedésének szinte minden szegmensét feltárták, de meglepően keveset foglalkoztak a külső erőtérnek (Európának, a Nyugatnak) az elitek gondolkodására és cselekvésére gyakorolt hatásával. Az elitek ilyen szempontú megközelítésének hiánya már csak azért is feltűnő, mert az elmúlt harminc évben két esetben is látványosan megváltozott az elitek Európa-orientációja (z 1980-as években és az 1990-es évek másodikm felétől). A tanulmány középpontjában e két Európa-kép bemutatása áll, amelyek közül az egyiket (s ezt képviseli a bal-és a liberális oldal) mintakövetőnek, a másikat (s ez jellemzi a kormányzó oldalt) mintaformáló jelzővel illethetjük. A dolgozat bemutatja mindkettő keletkezéstörténetét, illetve kapcsolódását makro-és mikropolitikai motívumokhoz. Ennek keretében a tanulmány kitér arra, miért volt adekvát az 1980-as években a mintakövető álláspont megjelenése, s arra is, hogy az 1990-es évek közepén miért jelent meg a mintakövető attitűd mellett, mintegy annak kihívójaként a mintaformáló Európa-attitűd a jobboldalon. De az elemzés nem csak az elmúlt harminc év folyamatainak dinamikus bemutatását vállalja magára, hanem azt is, hogy rámutasson: a tágabb magyar politikatörténetet is be kell kapcsolnunk, ha meg akarjuk érteni a nyugathoz való elit-viszony tekintetében az elmúlt évtizedek során bekövetkező változásokat. A magyar politikatörténetben mélyen benne rejlik az a réteg, amelyet az elmúlt évtizedben a Fidesz előhozott belőle. Ezzel a réteggel pedig akkor is számolnunk kell, ha azt netán taszítónak találjuk és elvetjük.