Buddhist Art Research Papers - Academia.edu (original) (raw)

Az írás azt a folyamatot mutatja be, amelyben a " megnyilvánulatlan " eszménye a buddhizmusba integrálódott. Kifejti, hogy a történeti Buddha halála után kialakulóban levő buddhizmus – korának kulturális paradigmaváltásához illeszkedve – miként alkalmazta a térbeli gondolkodás szemléletét, és erre támaszkodva számára hogyan vált meghatározóvá a vizuális gondolkodás úgy az analitikus filozófiai absztrakció, mint a szimbólumokat felhasználó képi gondolkodás használatakor. A tanulmány sorra veszi azokat a fontosabb módokat, ahogyan a Tan láthatóvá tételének törekvései együttjártak a láthatatlan végső valóság rejtett dimenzióinak megmutatását célzó igénnyel. Zárásként az írás röviden áttekinti a buddhista vizuális gondolkodás főbb nyelvészeti, pszichológiai és teológiai szemléleti elemeit. 1. Új szemlélet születik, avagy az idő tériesítése 1.1. A jelen és az emlékezés A történeti Buddha szemléleti beállítódására jellemző, hogy bár a védikus-bráhmanikus kultúra örökségének, ezen belül a spirituális útkeresésnek és a filozófiának számos gondolatát és kifejezését átvette, azokat azonban gyakran átértelmezte – mondhatni " buddhizálta " –, vagyis új jelentéssel bővítette ki, vagy éppen a régebbi jelentéstartalmat teljesen megváltoztatta. Egyik példaként említhető a brāhmaṇa kifejezés, amely buddhizált tartalmában már nem a magát a legkiválóbbnak hirdető társadalmi rendbe született egyént jelenti, hanem társadalmi hovatartozástól függetlenül az erkölcsössége révén kiválóvá vált személyt. Egy másik példa a " három tudás " (szanszkrit: trayī vidyā) kifejezés lehet, amely eredetileg az akkor létező három Véda ismeretének elnevezése, a Buddha azonban azt a magasabb rendű három tudást (páli: tevijjā) értette alatta, amivel saját bevallása szerint a szenvedés létforgatagába kötő nem-tudás legyőzésekor maga is rendelkezett, vagyis a visszaemlékezést a korábbi életeire, a más lények tetteit látó égi látást és a káros befolyások megsemmisítését. Az említettekhez hasonló sorsra jutott az eredetileg " emlékezést " jelentő kifejezés (sz.: smṛti, p.: sati) is. A Buddhánál és a későbbi buddhizmusban ugyan megmarad a szó " emlékezés " jelentéstartalma, azonban e mellett egy sajátlagosan buddhista értelmet is kapott, mint a " valóság éber jelen-tudatossága ". Ez utóbbi jelentés tartalmilag olyannyira meghatározó, hogy a Buddha szemléletének és gyakorlati útjának azt a lényegét fejezi ki, amelynek révén valamennyi kortársától radikálisan eltér: prezentálja, megmutatja a jelen valóságot, " amint az van " (p.: yathābhūtaṁ), tehát olyannak, mint ami állandótlan, ki nem elégítő és szubsztancia nélküli. E szemléletváltás során a kortársaihoz képest a Buddhánál megváltozott a viszony a valósághoz és az időhöz, mindkét esetben dinamikussá, gyakorlativá, cselekvővé vált. Egyrészt az éberség készenléte (p.: satipaṭṭhāna) meditációt végző törekvő a jelen valós tapasztalataira összpontosítva mentesül a múlt nyomásának és a jövő elvárásainak terheitől, megszabadul a múlt hordalékaitól és a jövőre vonatkozó képzelgésektől, ezért valós helyzeteit komplexebben átlátja, így egy adott konkrét helyzetben a célnak a leginkább megfelelő cselekedetet tudja választani. Másrészt a Buddha következmény etikán alapuló karma tana szerint a múlt szándékolt vagy motivációval rendelkező tetteinek ugyan van hatása a jelenre és a jövőre, de azok nem mechanikusan érvényesülnek, a jelen tudatos cselekedetei