History Of Modern Philosophy Research Papers (original) (raw)

Az értékkonzervatívok igenis fontosnak tartanak bizonyos a priori mércéket. Ám kérdés, honnét tudják ezeket "levezetni", ha nem engedik be az elméletet a politika világába. A józan észre hivatkozó konzervatív gondolkodásmód e kérdésre kínál választ. Nem hajlandó feladni az értékalapú politizálást, de tartózkodik attól is, hogy ideológiai konstrukciókat erőltessen a gyakorlati politika világára. Az érvelés lényege, hogy rendelkezünk olyan, mindnyájunkban fellelhető érzékenységgel (sense), amelyben elődeink tapasztalatai összegződnek, s amely másrészt biztosítja a politikai közösségünk nyilvános diskurzusának implicit logikáját. Ez a konzervatív elképzelés azt vallja, a józan ész fogalmával jelölt politikai tudás-forma nem mindenkor érvényes, fogalmilag meghatározható elvont elvek formájában ad gyakorlati eligazítást, hanem kicsit ahhoz hasonlít, ahogy a hagyományos elképzelés szerint az erények képesek befolyásolni döntéseinket és irányítani cselekvéseinket: mindenfajta életidegen teoretizálás nélkül. Az alábbi dolgozat arra tesz kísérletet, hogy néhány, bizonyos fokig esetlegesen kiválasztott szerző vonatkozó nézeteire utalva felidézze, milyen elgondolások szolgáltak a józan észt középpontba állító gondolkodásmód mögött. Kiindulópontul Oakeshottnak a tapasztalatról és gyakorlatról vallott elképzelése fog szolgálni. Ezután-ahogy eszmetörténeti előadásaiban Oakeshott maga is-visszakeresem a józan észre utaló politikai gondolkodásmód két antik előzményét (Oakeshott 2006). Arisztotelész vonatkozó elképzeléseiből fogok kiindulni, majd megmutatom, miként telítődik politikai tartalommal Cicerónál a sensus communis fogalma. Mindez azért fontos, mert az antik előzményekre való hivatkozás visszatérő elem a modern nyugati intellektuális konzervativizmusban. Ezt követően Vicóval, Shaftesburyvel és Burke-kel fogunk foglalkozni, a józan ész fogalmának egymástól eltérő, de közös, antik forrásokat használó, kora modern képviselőivel, akiknek vonatkozó elképzelései maguk fontos állomást jelentettek a józan ész modern, konzervatív újrahasznosításának folyamatában. míg azonban Burke szerepét senki nem vonná kétségbe a konzervativizmus születése kapcsán, Vico vagy akár Shaftesbury konzervatív pedigréje egyáltalán nem evidens. A jelen dolgozat mégis emellett érvel, továbbgondolva az Isaiah Berlin és Mark Lilla értelmezése által fémjelzett irányt, s összhangban Gadamer vonatkozó elképzeléseivel. A dolgozat egy olyan konzervatív hagyomány felmutatása, amely a józan észnek mérce-szerepet szán, nem ellentétesen a természetjog korábbi, klasszikus tanításával, ám el kívánja kerülni a klasszikus természetjog skolasztikus és doktriner jellegét. E tekintetben a józan észnek a prudencia erényéhez kapcsolódó, s így antik forrásokig visszanyúló, a kora modernitásban újra elővett, majd jó időre háttérbe szoruló értelmezése lesz irányadó.